Megleshették a kulisszatitkokat, kicsit beleláttak rengeteg munkafolyamatba, amely szükséges ahhoz, hogy egy fantasztikus előadás megszülethessen! A gyermekek nagyon érdeklődőek voltak, ki sem fogytak a kérdésekből. Rákérdeztek még arra is, hogy hogyan is van az a bizonyos színpadi csók? És ha valakit megsebesítenek a színpadon, azt hogy csinálják? (nyelébe visszahúzódó pengéjű kard) Az esti előadás díszletében is láttunk meglepetéseket (fából készült csokitorta)
Megtudtuk, hogy készülődik egy Pál utcai fiúk témájú interaktív színházi kalandjáték, amire már össze is kacsintottak a gyermekek, jelezve, hogy menjünk.
Nagy köszönet Bodnár Henriett felkészítő tanárnak, hogy megszervezte és egy meghatározó élményt nyújtott a kis „színész palántáknak”.
A fenntarthatósági témahét a tudatosság jegyében telt. A diákok kreatív palkátokat készítettek, a „No Bag Day” során táska nélkül, ötletes tárolókkal érkeztek. A Tisza árterének bejárása mellett cserebere programot is tartottak, ahol a megunt játékok Bővebben...
Ezen a versenyen feladatlapok kitöltésével megmutathattuk tudásunkat, a kreatív feladatoknál pedig társasjátékot, kirakót készítettünk és a körülöttünk lévő tárgyak újragondolásával megalkottuk a saját vizes élőhelyünket. Eredményhirdetés 2026. március 31-én volt. Iskolánk 1.c osztálya III. helyezést Bővebben...
Iskolánk felső tagozatából 17-en szerepeltek ezen a szép eseményen magyar költők verseivel. A következő eredmények születtek: 5-6. osztályos korcsoport: I.helyezett: Német Netta Panka (5.c) II.helyezett: Harmat Hédi (5. c )és Rudalic-Gémes Sámuel (5.b) III.helyezett: Sólyom Bővebben...