Tájékoztató előadásra várjuk az érdeklődő diákokat és szülőket 2025. december 03-án 17 órakor a Mindszenti Általános Iskola ebédlőjébe.
A program különleges vendége, a mentorprogram arca, Sipos gazda, aki tanárként, termelőként és médiaszemélyként is hidat épít generációk között. Előadásában a szülők és diákok első kézből élhetik át a kertészet csodáját – azt, hogyan lesz egy apró magból élelem, megélhetés, és közösséget formáló érték.
Sipos gazda nemcsak szakmai tudásával, hanem emberi alázatával és példamutatásával is inspirál: megtanít bennünket arra, hogy a jövő kulcsa nemcsak a gépekben és a technológiában rejlik, hanem a kétkezi tudásban és az emberi szorgalomban.
A rendezvény az Alföldi ASzC Bartha János Kertészeti Technikum és a DélKerTÉSZ közös Mentorprogramjában valósul meg.
A fenntarthatósági témahét a tudatosság jegyében telt. A diákok kreatív palkátokat készítettek, a „No Bag Day” során táska nélkül, ötletes tárolókkal érkeztek. A Tisza árterének bejárása mellett cserebere programot is tartottak, ahol a megunt játékok Bővebben...
Ezen a versenyen feladatlapok kitöltésével megmutathattuk tudásunkat, a kreatív feladatoknál pedig társasjátékot, kirakót készítettünk és a körülöttünk lévő tárgyak újragondolásával megalkottuk a saját vizes élőhelyünket. Eredményhirdetés 2026. március 31-én volt. Iskolánk 1.c osztálya III. helyezést Bővebben...
Iskolánk felső tagozatából 17-en szerepeltek ezen a szép eseményen magyar költők verseivel. A következő eredmények születtek: 5-6. osztályos korcsoport: I.helyezett: Német Netta Panka (5.c) II.helyezett: Harmat Hédi (5. c )és Rudalic-Gémes Sámuel (5.b) III.helyezett: Sólyom Bővebben...