Október 1-jén iskolánk méltó módon csatlakozott a Zene Világnapjához. Az egész intézmény együtt ünnepelt: tanárok és diákok közösen énekelték el a legendás „Zene nélkül mit érek én” című slágert.
Az esemény célja az volt, hogy felhívjuk a figyelmet a zene mindennapi életünkben betöltött szerepére, közösségformáló erejére és lélekemelő hatására. Az együtt éneklés nemcsak megható és felemelő pillanatokat hozott, hanem egyúttal erősítette az összetartozás érzését is.
A Zene Világnapja jó alkalmat teremtett arra, hogy egy pillanatra megálljunk, és közösen átéljük, mit is jelent számunkra a zene – legyen szó tanulásról, pihenésről vagy öröm megéléséről.
A fenntarthatósági témahét a tudatosság jegyében telt. A diákok kreatív palkátokat készítettek, a „No Bag Day” során táska nélkül, ötletes tárolókkal érkeztek. A Tisza árterének bejárása mellett cserebere programot is tartottak, ahol a megunt játékok Bővebben...
Ezen a versenyen feladatlapok kitöltésével megmutathattuk tudásunkat, a kreatív feladatoknál pedig társasjátékot, kirakót készítettünk és a körülöttünk lévő tárgyak újragondolásával megalkottuk a saját vizes élőhelyünket. Eredményhirdetés 2026. március 31-én volt. Iskolánk 1.c osztálya III. helyezést Bővebben...
Iskolánk felső tagozatából 17-en szerepeltek ezen a szép eseményen magyar költők verseivel. A következő eredmények születtek: 5-6. osztályos korcsoport: I.helyezett: Német Netta Panka (5.c) II.helyezett: Harmat Hédi (5. c )és Rudalic-Gémes Sámuel (5.b) III.helyezett: Sólyom Bővebben...